A kereskedelem reformja: bevásárlás online!

Hol érdemes bevásárolni?

Mindenkinek megvan a maga preferenciája, hol szeret bevásárolni. Ezzel természetesen nincs is semmi baj. Sokan inkább a boltokat választják, még ha sok kilométert is kell csomagokkal megpakolva tekerniük a biciklivel vagy éppen gyalog. Megvan persze a maga bája az ilyen boltoknak is. Előttünk a sok finom áru, át tudjuk őket válogatni. Ki lehet választani a legszebb paradicsomot, a legropogósabb kenyeret, a legtovább eltartható joghurtot a hátsó sorból. És éppen így vannak hátrányai is. Ha valami elfogy a polcokról, akkor mehetünk át egy másik boltba néha csak egyetlen kis, de esszenciális dolog miatt is akár. A másik nagy hátrány természetesen a távolság. Főleg vidéken probléma, hogy azoknak, akik a falu végén laknak, a centerbe jutni sok időt elvesz a napjukból, és még hazafelé cipelni is megterhelő lehet. Ami a sorban állást illeti, szintén csak az időt húzza. Mások a maszkot nem szeretik viselni, de az elmúlt hónapokban az is kötelező volt. Akármilyen rövid időbe is telik, amíg eljutunk a boltba, az mindenképpen jelentős időt vesz el a napi teendőinktől. Lehet, hogy semmi fontos és világmegváltó dolgunk nem volt egyébként az adott napon, azonban, ha belegondolunk, még a sorozatnézéssel is hasznosabb tevékenységet végeztünk, mint pusztán a sorban állással.

Miért választják mégis sokan a klasszikus bevásárlást?

Gondolom azért, mert nem tudják, hogy van választási lehetőségük! Mert igenis, ma már létezik online bevásárlásra is lehetőség, amit egyszerűen nem éri meg kihagyni, ha bárki engem kérdezne. Ha nem nézelődni szeretnénk és nem kirándulásnak tekintjük a bevásárlást, akkor az valójában egy nyűg. Olyan, mint a mosogatás és porszívózás, de ha egy-két órát elvesz a napunkból már önmagában a bevásárlás, még mennyit fog a többi házimunka? Ha tehát a bevásárlás valakinek nem kaland, hanem teher, akkor érdemes elgondolkodnia az internetes rendelésen. Hiszen az ember minden kellemetlen feladatot igyekszik elkerülni az életében. Ezért születtek meg az elektromos porszívók: mert lusták vagyunk mi magunk kiporszívózni otthon. És ez teljesen érthető is. Miért szeretnénk valami olyat csinálni, amit nem akarunk? A klasszikus bevásárlás az emberek kilencven százalékának az agyára megy, akkor miért próbálkoznak valami mással? Az újtól való félelmünk legyőzné a felfedezés örömét és a saját életünk megkönnyítésének lehetőségét? Azt gondolnánk, nem is olyan drámai a helyzet, de ha csak naponta egy óránk megy el a bevásárlással, akkor az egy évben 365 óra óráról beszélhetünk. Az egy évre több, mint tizenöt teljes nap, amikor csak bevásárolunk. Tovább megyek, negyven év alatt összesen hatszáz napot, azaz másfél évet vásárolunk el. Másfél év. Negyven évből. A kérdés: megéri ez, miközben lehetőségünk van valamilyen sokkal gyorsabb és kielégítőbb megoldásra is? Ha a válaszunk nem, akkor az online bevásárlás lesz a mi emberünk. Vagy programunk.

Mennyit spórolhatunk az online bevásárlással.

Az online felületen: https://chefmarket.hu/ végzett bevásárlás mind pénztárcabarát, mind az időnk spórolásában nagy segítség. Hogyan? Mivel az interneten található, ezért meg is spórolja már nekünk önmagában az oda- és a visszautat is. Ez sokunknak húsz-harminc perc is lehet akár, amit mással tölthetünk. Ha átlagosan húsz perc kiválasztani a megfelelő paradicsomot, kenyeret, mosószert, újságot, tejet, tejterméket, olajat, lisztet, édességeket, akkor ez az interneten sem lesz több. A legördülő és egyben kategorizált menü nagy segítségünkre lehet abban, hogy gyorsan és minden további nehézség nélkül ki tudjuk választani a megfelelő termékeket. A megrendelési idő összesen nagyjából két tovább perc. Itt a szállítási és fizetési adatokat kell megadnunk, és újból megnézni, hogy minden megfelelően került-e bele a virtuális kosárba. Nincs sorban állás. Nincs várakozás. Nincs megfelelő emberközi távolság betartása. Csak a vásárlás. A kapuig kimenni az áruért pedig nem hinném, hogy még két percnél többet venne igénybe, úgyhogy húsz-harminc percet kell csupán egy nagybevásárlásra is szánni, ami akár egész héten át kitarthat. Ráadásul, megvan az az előnye az online vásárlásnak, hogy nem kell boltról boltra járni. A falun belül sokszor van külön pékség, italbolt, zöldséges és élelmiszerbolt, és mindegyikbe érdemes külön ellátogatni az igazán jó minőségű termékekért.

Hol érdemes tehát a bevásárlást végezni?

Én személy szerint az internetre szavazok. Szerintem remek rendszerről van szó, ez nem is kérdés. Gyors, időt és pénzt is spórolhatunk vele. Ezek pedig igen fontosak az ember életében. Ha egy óra helyett csupán húsz percet szánunk a bevásárlásra az internet előtt tehát, akkor megvan az a bizonyosság bennünk, hogy másfél év helyett negyven év alatt csupán ennek az egyharmadát töltöttük ténylegesen a vásárlással – mert az internetet választottuk. Ez pedig nem kevés idő, ezért érdemes még ma az újítást és a felfedezést, az időspórolást választani a felesleges sorban állás helyett. Szerintem nem fogjuk megbánni.